2013. július 26., péntek

Kikötő és a varázserdő titkai vikingekkel és delfinnel spékelve

Szépséges napot kívánok mindenkinek! Jelentem, hogy visszatértem a vikingek hazájába, ahol rögtön belevetettem magam a nagybetűs szórakozásba és vikingelésbe.
(Előtte azért még elmondom, hogy a repülőutak egyre kevésbé tűnnek izgalmasnak és kimerítőnek most már Dánia és Magyaro között, megállapítom tehát, hogy a nemkedvenc "rájener" most egész jó munkát végzett és a társaság sem volt rossz.)
Szóval amint megérkeztem természetesen aznap csak az alvás következett, ám tegnap már javában ment a pancsikolás az északi tengerben(ami sajnos hideg volt, de ma már reméljük nem lesz az) és a vikingek életébe betekintés, a füstől lazac szag belengette, valamint pónik által benépesített vikingtábor látogatása.
Ugyanis most van Aarhusban Moesgaard-nál az éves vikingfesztivál ahova a világ egészéről érkeznek(persze a legtöbb viking német; hát persze, az übervikingek, egyértelmű:)) és mi is meglátogattuk a helyszínt pár dánnal. Különösen a lányoknak lehet érdekes elképzelni a látványt, három dán vikingnek öltözött fiúval a tengerparton barbecue-zva a naplementét nézni miközben az autentikus vikingmuzsika dallamára ringatóztok és az élet dolgairól diskuráltok...Hát ebben volt részem tegnap, el is fáradtam, de ez a jóféle fáradság, mindenképpen megéri.:)
Ma pedig a napomat mindössze fél hatkor kezdtem futással, 4 kilométer teljesítve is sok gyaloglással utána.
Fényképeztem is, a napfelkelte futással a legszebb szerintem amúgy, a kikötőt most fedeztem fel a reggeli Mols komppal és utána a Riiskov erdőben való futással, ami egészen varézserdő hangulatot árasztott. Tetszett, ahogyan a narancssárga napsugarak áthatottak a zöldellő erdőn és megvilágítva a pókhálókat adtak igazi mesebeli Hófehérke erdeje hatást az egésznek.
Természetesen a kikötőből a zsivány sirályok vijjogása nem hiányozhatott(akinek sikerül 5ször kimondani egymás után gyorsan, hogy zsivány sirályok vijjogása, az kap tőlem egy nagy viruális kézfogást) ami már hiányzott otthonról, hiszen néha a madarakból tudom megkülönböztetni, hogy melyik országban is vagyok. Rigó,szajkó: Magyarország, Sirály, szarka: Dánia. Egyszerű, nem?
Jajj, mielőtt elfelejtem, tegnap láttunk minidelfineket!!! Állítólag vannak fókák is a parton néha, kisebb fajták, de mi "csak" a delfinkéket láttuk egy kis csapatban. Ezekről tudni kell, hogy hidegvíztűrő kis testű állatok, de nagyon aranyosak a kis hátúszóikkal! <3
Na, most pedig jöhetnek a képek, hiszen végigolvastátok a bejegyzést(ugye?!?) és nemsokára újra jelentkezem e jelentős mennyiségű szünet után!
Farvel!:)




2013. július 5., péntek

Magyar, flanc, azértjó

Hát eljött végre a várva várt pillanatok és napok sorozata, amikor is itthon vagyok Magyarországon és megpróbálom élvezni az itthoni létet!:)
Mióta hazajöttem,be kell valljam nem sok időm volt arra, hogy szétnézzek vagy akár levegőt vegyek, de arra azért felkaptam a fejem, ami itthon várt,már ami a hipster-elegant-flancoskodó partiéletet illeti.
Amikor Dániában vagyok és élek soha meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg az a ruha, cipő, táska, hajzat, körmök, táska, és minden más vagy egyéb rosszul állhat, esetleg megbámulnak vagy kinéznek. Az partiélet egyszerű és természetes ott, elvárás és kényszer mentes, többnyire csak az elfogyasztott alkohol mennyiseége szabja meg a csajozni és pasizni (netán dánoknál előfordul a barátkozni opció is) vágyó fiatalok minőségi mibenlétét.
NA DE ITTHON!!! Álljon meg a nagy nászmenet már és rugaszkodjunk csak vissza (vagy fel) az európai színvonalra kérem! Ami itthon zajlik, az a bírálás, stírőlés, irigység megléte és józan ítélőképesség (teljes hiánya) egy-egy szórakozóhelyen, ami olyannyira zavarja már a konfortos teremet, hogy megpróbálok távol maradni az ilyen "színes" programoktól. Ami visszaadta a tegnap estéhez a kedvem pedig egy valóban "színes" bár. Miért ne?:)
Amúgy ezen tapasztalatok mellett örülök hogy hazajöttem. Tetszett nagyon az óriáskerék az Erzsébet téren meg az újonnan beállított sörtekervényes hajtánycsodák (magyarul beer-bikes) a belvárosban. Továbbá örülök a Bocskai 3 nevezetű, igen jó cukrászdának, ahol kiváló minőségű fagyit lehet kapni igen jó áron(tegnapi rekord: 6 gombóc, minden ízben!!!)
Fagyi-város-flanc-furcsa-olasz és USA turisták-meleg-szivárvány-kásavodka-hidak-fény-barna-nincsbici.
WELCOME HOME!