(Antidepresszáns bejegyzés következik.)
Ezt a mondatot felettébb nem én mondtam, hanem egy olyan ember, akinek igazán gyermeki lelke van, és habár nem is az a fajta okos felnőtt, aki gyermek akar maradni, hanem egy tényleg gyermek lelkületű leányzó, ennek ellenére jó volt ezt hallani.
Ilyet mindig jó hallani, csak úgy. Ő is csak úgy mondta, (nem mintha nem kellett volna engem felvidítania), de éreztem egyfajta erőt a dologban: az emberek élni akarása hihetetlenül erős tud lenni, és a lét szeretetének megosztása is egy fél nap jobbátevésével jár. Ez remek!
Rám is rámférne egy adag szeretet, még több, és több és több, hogy ne tudjak betelni vele! Úgy, hogy kicsordujon, már fájjon; annyira, hogy az ujjaim tövétől a torkomon át a térdeim során a lábujjaimban érezzem; hogy ne legyen egy pillanat sem amikor nem érzem és mikor nem nézek oda is érzem; mikor nem hallok semmit és nem látok, és nem repülök és vágyakozom és ülök csendben és....még akkor is.
Dánia, Koppenhága, hó, hideg.
Fagyos, rettegett szív.
Ajjajj.
Nem.
Sokvolt.
Nincs vissza.
De.
Mert mindig van egy kibaszott DE.
A következő nepi tanács lányoknak: ne vállaljatok be semmit. A tanács fiúknak: ne hazudjatok!
Köszöntem, pá.
