Kedveskék!
Tudom, tudom, tudom, hogy nem jelentkeztem egy darabig, de életem sarkos, éles és a fény felé meredeken emelkedő irányba halad, ami sok elfoglaltsággal jár. Szóval szuperelfoglalt vagyok mostanság, de mindenképpen szeretném elújságolni, hogy igen, igen, igen: FELVETTEK KOPPENHÁGÁBA(szak neve: Design technologist, marketing department)!!!
Ez életem olyan mérföldkövét jelenti, hogy többnek érzem, mint az ide vezető dániai utat, ide a világ közepébe, Aarhusba.
És ezzel egyúttal aarhusi történeteim sora is véget ér, ám nem felejtődik el a sok-sok minden, az összes kedvesség, hiányzás, mockolódás,és itteni harcok sem. De egy új élet kezdődik(természetesen folytatódik amint már mondott szebb irányba) nekem mindenesetre, ami minden kétséget kizáróan a beteljesedést fogja eredményezni( legalábbis nagyon bízom benne).
Mindeközben Rátok is gondoltam, kedves olvasóimra, akik szerény számotokkal ugyan, de annál gyakrabban látogattok meg e felületen, hiszen a blogomat folytatni fogom Koppenhágában IS!!!
A következő (még nem döntöttem el, hogy egyben vagy kettőben) bejegyzésben pedig visszapörgetem kicsit az időt, az ide vezető utat, és izgalmas nosztalgiába kezdek...az aarhusi napjaim és főleg itt eltöltött egy évem et veszem górcső alá. Úgyhogy készüljetek, én is azt teszem, és indulhat a nagy utazás!
C'est la vie! C'est la vie! C'est la vie! C'est la vie!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése