Elérkeztünk egy mérföldkőhöz az írás történetében. Vagyis inkább az én történetemben: dániai kalandjaim 100. története következik most, benne sok sok mindennel, ahogyan eddig is.
Hát hol is kezdjem?
Rendben, a varázs azt hiszem a napban van! Ma, igen, február 10-én gyönyörűséges napsütés, madárcsivitelés és meleg szél hulláma töltötte be Bagsværd( jelenlegi lakhelyem a "city"-n belül) és Koppenhága minden szegletét, ami az én szívemet melegséggel töltötte el, kezeimet pedig írásra sarkallta.
Bevallom, ezt a cikket 13-án szerettem volna írni, babonából. Nem azért mert 13, hanem mert úgy gondoltam, hogy egy tavalyi furcsa történéssorozatot fog majd feledtetni velem. Aztán rájöttem, hogy az emlékek, amik a múltban vannak már ott is maradnak, azt hiszem. :)
És most, hogy a zöld teámmal mellettem, teli hassal és nyugodtan vagyok azt hiszem el is érkezett a pillanat, hogy visszamenjek egy kicsit a kezdetekhez...
Aarhus. Aarhus jelentette nekem Dániát (ezidáig, de azért sokáig!) Imádtam ott élni, és minden egyes percét élveztem annak, hogy ott lehetek.Oda érkeztem elsőnek élni, és ezzel együtt megfordult velem a világ: a magyar valóságnak tűnö gubó után egy teljesen más szeletét kaptam az életnek, a jó értelemben. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg; megtudtam, mi a barátság és a valakire támaszkodás; mit jelent együtt lakni valakivel, és azt, hogy nincsenek távolságok már országok, esetleg kontinensek között. Átjárt a dán szellemiség: nyugodtabb lettem, jó irányba változott a stílusismeretem, és megtanultam a pénzzel (még jobban, hehe) bánni. De visszatérve Aarhusra: mindig is nagyon fogom szeretni azt a helyet, és békével térek vissza, minden szép és fáradhatatlan emlékkel, amit őrzök a városról, az emberekről, a kollégiumról, a beszélgetésekről és az iskoláról. Köszönöm, Aarhus!
De ahogyan mindig is olyan voltam, hogy nem bírtam meglenni egy helyben a seggemen, innen is váltottam: megcéloztam Koppenhágát, a fővárost. Nehéz és fárasztó ás sírással teli menet volt; szerintem életem egyik legnehezebb dolga, azt hiszem, de végül is megérte: felvettek fashion marketingre, elköltöztem, és itt folytattam kalandjaim tovább... Eltelt immáron itt is egy félév: a város, melyet úgy szeretek egy fél éven át sok nehézséggel állított szembe, de mára már megtanultunk szimbiózisban élni. Igen, azt hiszem ez a legjobb szó rá! :) Mindig azt mondom: soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap, mert lehet hogy egyik nap még egy kanapén ébredsz, a másikon pedig egy gyönyörű hófehér ágyban hajtod álomra a szemed.(Nem, ez nem a Bulizási történeteim: A másnaposság c. könyvből vett idézet, hanem a valóság!):)
Ezzel tehát a királylány úgy gondolja, hogy az élet kétféle lehet. Lehet olyan, mint egy gyönyörű tündéri tavacska az erdő mélyén. Igazi fénye van, fenyők veszik körbe és örömet okoz minden arra járónak...
Magical pond in Hareskov
...és olyan is, amit ez a kép ábrázol: összevissza, elhagyatott és reménytelennek tűnő. Pont, mint ezek itt:
Abandoned mags: only the wind plays with them...
Amit sokan elmondanak, azt hiszem nekem is tovább kell adnom most így, a 100 bejegyzés tanulsága során: gondolom már sokan rájöttetek, hogy külföldön élni kihívás. Mindenkinek más tapasztalata van erről az érzésről, és azt gondolom ez így van rendjén. De mindenkinek ajánlom, hogy tapasztalja meg, hiszen a nagyszerű emberek akkor lehetnek igazán nagyszerűek, ha sok utazásuk (és belső utazásuk) során megtalálják az igazi énük. Ez most talán közhelyként hangzott, ámde igaz.
Még egy dolog, és mára búcsúzom: szeretném megköszönni Nektek, hogy itt vagytok velem, követitek az írásokat és feljegyzitek az élményeket magatoknak! Mindannyian nagyszerű emberek vagytok, (nem csak, mert olvassátok a blogom;)), és bízzatok magatokban a végletekig! Az ember egymaga királya életének, főszereplője filmjének!
Szép napot! Éljen a 100.!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése