Az idő múlásáról,az időről...

és a változásról.
Mindannyian bejárjuk és érezzük az időt és azt, ahogyan segít vagy hátráltat minket. Azt, hogy néha túl sok a várakozásból, és mi idő eltelik vele hangtalan, talán másra is használhatnánk.
Idő. Nem tudjuk soha pontosan definiálni, még csak a létezését is a napszakok vagy évszakok váltakozásával észleljük. De mi van a belső időnkkel? Azt hogyan tudjuk egyeztetni az"elvárt, berögzött, meghatározott" idővel?
Emlékszem arra, hogy amikor ideköltöztem teljesen felborult a megszokott idő-tér-szerep egyensúlyom. Nem volt ugyanaz a rutin, alkalmazkodnom kellett máshoz, és maga az alkalmazkodás folyamata az, ami nehéz volt. Nem is nehéz, inkább különleges, éteri, és mégis rohadt nehéz. Szintén az időhöz kapcsolódik, még jobban az időjáráshoz, amihez alkalmazkodni szintén nem könnyű és meggyűlt vele a bajom. Itt.
A mai dán órán kerültünk kissé filozofikus hangulatba ilyen kérdésekkel és témákkal. Ugyanis ki kellett töltenünk egy kérdéssorozatot arról, hogy mi volt nehéz itt elsőre, mit volt könnyű megszokni, hogyan tudtunk barátokat szerezni, milyen egy teljesen más morálban élni és elfogadtatni magunkat, na meg a beilleszkedés, napi életvitel, satöbbi.
És újból végiggondoltam ittlétem, hogy hogyan élek és hogy miként is múlik az idő.
Be kellett látnom, hogy az emlékek sokszor mosódnak össze és keverednek a hasznosan és haszontalanul eltöltött idővel.Itt persze meg jogosan tehetnénk fel, hogy mi számít hasznos és haszontalan időnek? Mert lehet, hogy egy egész napi heverészés jót tesz nekem csak úgy, mialatt azt érzem, hogy haszontalanul telt el megint egy nap a fejem fölött.
És itt van a várakozás is.
Ha tehetném, eltörölném ezt a fogalmat a Föld felszínéről abban a teljes tudatban, hogy néha a várakozás nagyon is jó dolog és roppant hasznos. De hát én nem tudok várni!
Megváltozatnám. Hogy csak egyszerűen ne is legyen mire, kire várni, minden menjen mint a karikacsapás. Egyszerű, várakozásmentes élet, mindenki csinálja a maga dolgát és a várakozásnak nyoma vész. Csak nem lenne egyszerűen. Lehet?
Persze, hogy nem. Mindig is ott lesz a várakozás. Az idővel parallel, nem is: szimbiózisban él a múlással!
Biztosan összebeszéltek ezek a fránya fogalmak és megegyeztek a sorbanállásnál, hogy mind a ketten egyenlő arányban fogják idegesíteni az emberi fajt. Na és persze kikészíteni a kedves várakozókat.
Meg kell mondjam drágalátos várakozás, elérted célod, ugyanis marhára felbosszantottál!
Nem szeretlek, nem, nem, nem!:)
Huhh, ez jól esett. Virtuálisan is kitomboltam magam, egészen hatásos a mérgek levezetése így. Nem rossz!:)
Kedveseim!
Lecke mára és a közeljövőre: ne várjatok! Nincs mire várni, tenni kell, cselekedni és a saját jövőnket és még inkább jelenünket megélni minél jobban, szeretetben, békében, egyensúlyban(magyarul az ilyen közhelyekben amik csak látszólag azok).
Tehát mindenkinek várakozásmentes szép napot és hetet és mindent kívánok így tavasz kezdetén.
Az erő legyen veletek! (És ne habozzatok használni fénykardotok!)
Au revoir!